Hírek
2023. szept. 29.
Berta Attila, testnevelő
"Aludj máskor!"
24 órás vetélkedő „Aludj máskor” a Diadém Rendezvényiroda szervezésében

Vetélkedő olyan esemény volt, ahol a középiskolák összemérhették erejüket, kreativitásukat, kitartásukat. A vetélkedőben középiskolák 30-40 fős csapatai vettek részt. Az eseményre a Sárvár Arénát játéktérré rendezték a szervezők, és 24 órán át ebben a központban játszva – szórakozva együtt oldották meg a fiatalok az animátoraink által kiadott különböző feladatokat.
A vetélkedő élménypedagógiai módszerekre épített, fejlesztésében, tervezésében, gyakorló tréner, pedagógusok, valamint szociálpedagógusok vettek részt.
A központi játék a sportcsarnokban zajlott, de a csapatok a létszámukból adódóan párhuzamosan lebonyolítható feladatokat is kaptak, azaz egyszerre több helyszínen is pontot szerezhettek. A közösségnek így előbb fel kell mérnie az erőforrásait, vagyis hogy milyen képességekkel rendelkező tagokból áll, és azt jól be is kell osztania. Fontos volt, hogy a csapat létrehozza a saját irányítási rendszerét, így a fiatalok projekt menedzsment alapokat is gyakoroltak észrevétlenül.
A 24 órán keresztül tartó vetélkedőn iskolánk diákjai kitartóan helytálltak, jól elfáradtak, máskor aludtak.
GALÉRIA
Aludj máskor!



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kalandorként várunk
Kedves Nyolcadikos! Iskolánk suli dalával várunk szeretettel: "vesszők helyett néha, pontot kell tenni Ha hátrálnál inkább, csak előre menni Kéne, mert vágyakból nem épült semmi Nem kell csak bátorság, egy kis mákszemnyi."
2023. szept. 1.
Takácsné Horváth Ágnes

Irány Dubai ✈
A GTTP (Global Travel and Tourism Partnership) által meghirdetett Research Award pályázaton három két fős csapat képviselte iskolánkat. Az idei évben kiírt téma a „Building a resilient workforce for a sustainable future” volt. A témához kapcsolódóan diákjaink kutatást végeztek, majd Győrben az országos döntőn prezentálták eredményeiket, ötleteiket a turizmus jövőjét illetően.
2023. okt. 1.
Horváthné Tischler Noémi